Csúri Anna – Családállító és Meseállító
Minden Sorskerék tengely körül forog…

MICHELANGELO: KALAPÁCSOM A KŐBŐL…
Kalapácsom a kőből kiszabadítja sorra
a lények benne rejlő formáit: testre testet,
de lendületem Tőle jön, ki százszor nemesebb
s nagyobb énnálam. Markom a szerszámot csak fogja.
Mivel minden az Egytől jön, ki az eget lakja,
az örök mozgató, ki kalapácsot nem másolt,
hanem az ideából faragott kalapácsot,
ki a szépséget adta, s aki mindannyiunk Atyja.
S mert a pöröly csapása attól hatásosabb, ha
a kovács nem csak izmos, de mentől magasabbra
emeli: én nyomorult is, örökké felnézek,
mivel minden munkámmal meddő, befejezetlen
torzó leszek, s magamnak is semmivé kell lennem,
ha nem kapok az égi műhelyből segítséget.
Faludy György fordítása
Ahhoz, hogy önmagunk lehessünk, nem kell jó marketinggel „kitalálni és megcsinálni” magunkat. Nem. Pont ellenkezőleg.  Ahogy Michelangelo zseniálisan megfogalmazta, semmi más dolgunk nincs, mint elengedni azt, ami nem tartozik hozzánk, ami nem MI vagyunk. A félelmet, a megfelelési kényszert, a bűntudatot, a szégyent stb. Ezt egyéni szinten és családrendszer szintjén is meg tudjuk tenni.
A családállítás és a meseállítás eszköz az átalakulásban, ahogy Michelangelo kezében a kalapács. A mestermű, az önvaló. Nem kell semmit hozzátenni, csak hagyni, engedni, hogy mindaz lehulljon, ami eltakarja.

Magamról

Családállítóként és reflektív meseállítóként abban segítek, hogy visszatalálj önmagadhoz. Közös munkánk során az élet mintázatai – a láthatatlan családi és lelki hatások – megmutatkoznak és egyben lehetőséget kapnak a gyógyulásra. Hiszem, hogy minden életút értékes, és minden vargabetű szükséges ahhoz, hogy ott legyél, ahol most vagy.
Találkozásaink célja nem a tökéletesség, hanem a valódi jelenlét.
2011 óta járom tudatosan is az önismeret ösvényét. A Hellinger-féle családállítás és a Várady-féle meseállítás módszere vált azzá az eszközzé számomra, amellyel szeretettel és alázattal segítek annak, aki elfogadja.

Önismereti út

Szegeden születtem egy öttagú bölcsész családban, germanistaként végeztem, könyvkiadással, kiállításszervezéssel foglalkoztam. Az önismereti utamon mostanra eljutottam oda, – öt gyermek, házasság, válás segítségével – hogy kísérhetlek saját belső rended megtalálásában, és segíthetlek, hogy családrendszeredben is a helyedre kerülj. A Hellinger-féle családállítás és a Várady-féle reflektív meseállítás módszerével dolgozom. Tapasztalom, hogy mindkettő mélyen hat. Kiemelten fontos számomra, hogy egy ítélkezés nélküli folyamat során vezetnek el a béke állapotába.
A gyógyulás egy finom belső hangolás, mozdulás, mely folyamattá, mozgássá alakul, ami maga a változás, azaz az ÉLET. Ami befagyott szilárdsággal, rendíthetetlen büszkeséggel tartja magát, mindezt nem képes megtapasztalni. Mindenki szabadon dönthet, hogy melyik utat választja.

A Sorskerék elnevezést A szép Katarina című népmese ihlette. Ebben a mesében az igazságtalanság, veszteség és megaláztatottság után Katarina képes visszatalálni saját méltóságához és helyéhez a világban.

A mese során fordul a sors kereke, emelkedés és zuhanás, próbatétel és kegyelem váltják egymást.

Munkám során – legyen az családállítás, vagy meseállítás – ehhez a belső mozduláshoz kísérlek, hogy ami látszólag szétesett, ismét összeálljon, de már egy másik minőségben.

Minden Sorskerék tengely körül forog.

Ha tengelyben vagy, nem szédülsz.

Mi a Sorskerék?

A Sorskerék nemcsak egyszerűen változást jelent, hanem a lehetőséget, hogy visszakerüljünk belső középpontunkba, az úgynevezett tengelybe. Erről a pontról tekintve a legtermészetesebb dolog, hogy a kerék forog. Nem mindegy tehát, hogy a helyünkön állunk-e, vagy a kerék szélébe kapaszkodunk görcsösen, összeszorított szájjal, és behunyt szemmel arra várva, hogy mikor lesz már vége…

Módszereim

CSALÁDÁLLÍTÁS

Géczi Anikó tanítványaként alázattal és tisztelettel követem a Hellinger-féle minimalista családállítás menetét. A rendszerállítás segít láthatóvá tenni a tudattalanul működő családi mintákat. A „szeretet rendje” mentén haladunk, amelynek eredményeként mindenki a saját helyére kerülhet, így újra eljuthat hozzá az életenergia. Ha nem a saját helyünkön állunk, nem juthat el hozzánk az, ami az egészséges és kiteljesedett léthez szükséges. Mindannyian családba születünk, akár ismerjük családtagjainkat, akár nem.
A transzgenerációs traumák oldása kihat az egészségünkre, párkapcsolatunkra, munkánkra és életpályánkra.

REFLEKTÍV MESEÁLLÍTÁS

Várady Erikától tanultam a meseállítás vezetésének folyamatát. Hálás vagyok, hogy ezt a mélyreható, de szelíd módszert, amelynek segítségével a népmesék ősi szimbólum-rendszerének mentén képesek vagyunk kapcsolódni önmagunk elől is rejtett érzéseinkhez, hiedelmeinkhez egy szeretetteljes közegben sajátíthattam el. A kapcsolódáson túl, alakítani is képesek vagyunk mindazon, amiről azt gondoljuk, hogy képtelenség. A mesében nincs lehetetlen. A mese tehát nem eszköz, hanem egy kapu a lélekhez, és egy érzelmi biztonságot megtartó keret a meseállítás során.

Ahol találkozhatunk

HELYSZÍNEK

• Budapest (Békásmegyer)

– Margitliget utca 2.

• Szeged

– Átrium, Kárász utca 9.

– Somogyi-könyvtár (Dóm tér 1-4.)

• Hatvan

– Indra Jógaközpont, Horváth M. utca 3.

• Egyéni állítások otthonodban is, megbeszélés szerint

ÁRAK

• Csoportos állítás 20.000 Ft.

• Egyéni állítás: 25.000 Ft

• Egyéni állítás otthonodban: 30.000 Ft

• Egyéni meseállítás: 25.000 Ft

• Csoportos meseállítás: : 15.000 Ft

Elengedés

Amikor kiszakadunk a fizikai, mentális és érzelmi mókuskerékből, hogy jobban rálássunk önmagunkra, helyzeteinkre, kapcsolatainkra, és hogy ne hazudjunk tovább magunknak, megnyílik a lehetőség a valódi elengedésre.

Biztonságos térben, elfogadó és támogató környezetben, egy teljesen új állításban elengedheted azokat a nehéz érzéseket, amelyek benne tartanak az ismétlésben, elakadásban.

 

 

Aktuális

Levendula Mama már választott időpontot, hogy az elme rabságából megérkezhessen a feltétel nélküli szeretet mezejébe.
Ez az egészséges ember természetes közege. Ha itt találkozunk önmagunkkal és életünk legfontosabb szereplőivel, többé nem tudunk megfelelésből és hazugságban élni.

Családállítás/Meseállítás/Elengedés

November 13-án 16 órától családállítás és elengedés Hatvanban.

INDRA JÓGAKÖZPONT

Horváth Mihály u. 3.

November 14-én 13 órától csoportos családállítás és elengedés Szegeden.

Szeged, Kárász u. 9. Átrium épülete

November 21-én 9 órától 12 óráig csoportos meseállítás Szegeden a Somogyi-könyvtárban.

Szeged, Dóm tér 1-4.

 

Bővebb információt a Facebookon találsz az alábbi linkre kattintva.

„Anna, nagyon jó energiáid vannak, először szkeptikus voltam az egésszel szemben, de pozitívan csalódtam. Nagyon sokat segítettél a változásban, önmagammal való megbékélésben és a múltammal való megbékélésben.” 

Rutai Petra

„Nem agyalunk, nem kombinálunk, nem visz félre semmi. Tiszta figyelem a tiszta térben, ezért érint meg mindig annyira a családállítás. Úgy megy mélyre, hogy nem borít fel, nem borít ki, hanem felszabadít. Köszönöm, Anna!”

Lengyel Gabriella

” A családállítás számomra egy katartikus élmény. Minden alkalommal úgy távozom róla, mintha sok ezer béklyótól szabadított volna meg Anna. Gyógyítja a testet és a lelket ❤️”

Bitterné Baranyi Kata

„Nekem az tetszik a legjobban, hogy Anna az állítás előtt teljeskörű tájékoztatást ad a családállítás menetéről, folyamatáról. Ezáltal biztonságban éreztem magamat, mert tudtam, hogy mi fog történni. Ebbe a biztonságos térbe sikerült belehelyezkednem és átengedni magamon az érzeteket amik jöttek. Ez segített, hogy az állításom hatékonyságát pár nap múlva elkezdtem érzékelni.
Köszönettel, Mónika”

Mónika

Impresszum

Csúri Anna egyéni vállalkozó

Email: sorskerek74@gmail.com

Tel.: +36709787831

Nyilvántartási szám:60996374

Adószám:91372596-1-33

Székhely:2170 Aszód, Kossuth u.5/C

Kapcsolat

9 + 10 =